Blogmúltunk idejéből való kedves blogismerősöm saját fb-oldalára  a Himalájából tett föl képeket, ott van most vagy nemrég volt, nem tudom, de a fotók fantasztikusak, pontosan mint az a vidék, amilyenre az egyszeri ember azt mondaná, "ilyen hegy nincs is". Pedig van. És még az Annapurna hegyvonulat néhány csúcsát is fotózta, amiről eszembe jutott, hogy múltkor ázsiai webkamerázással fenyegettem meg a publikumot. 

Ha valaki azt hiszi, nincs nekem himalájás webkamera-ötletem, téved, mert van. Évekkel ezelőtt találtam egy kamerát a nepáli Ghandrukban, a Hotel Milan épületét és udvarát mutatja, ahonnan kitűnő a  kilátás többek között az Annapurna déli csúcsára is (ami "csak" 7200 méter). 

A szálloda tulajdonosa Shankar Gurung, a feleségével (és néhány alkalmazottal) együtt üzemeltetik a helyet. Már nem fiatalok,  de a férfi még az elmúlt években is minden egyes reggel kiterített egy szőnyeget és elvégezte  láthatóan régóta begyakorolt tornagyakorlat sorozatát. Vezetékneve egyúttal egy etnikum neve is, ő a tibeti gurung néphez tartozónak vallja magát, akik főleg azon a vidéken, az Annapurna hegylánc déli részén élnek.

A szálloda kétszintes, az épület körül rengeteg a virág, és a tágabb környezet is növényekkel van teleültetve, azon a területen termelik meg a vendégek étkeztetéséhez szükséges zöldségeket és gabonaféléket. Nem ötcsillagos a szálloda a mi fogalmaink szerint, de nem is úgy kell méricskélni, az a vidék teljesen más kategória. Az interneten található véleményezők mind-mind egyhangúlag dicsérik, egyetlen negatív értékelést nem olvastam, és aki eddig a világ bármely részéről ideutazva megszállt náluk, kivétel nélkül mindenki remekül érezte magát. 

A ház előtt esetenként egy-egy turistacsoport gyülekezik, vagy néhány összetartozó ember, család, vagy hátizsákos fiatalok, akik éppen érkeznek, vagy indulnak. Néha egy-egy társaság este tüzet gyújt, erre a célra van középen biztonságos alkalmatosság, amit a vigadozás végén rendben eltüntetnek. Egyszer láttam olyan mulatozást, hogy a társaságból néhány nő kiperdült és valamilyen keleti táncot lejtett, nem tudom, milyen országból valók voltak, de a ruházatuk is keleties volt. Az biztos, hogy elszabadult, vad mulatságot sose figyeltem meg, azt hiszem, valahogy a környezet sem ösztönzi ilyen stílusra a mindenféle országból érkezőket.

De vannak napok, amikor kevés a vendég, nincs nagy mozgás. Az emeleti függőfolyosón kimosott ágyneműk száradnak kiakasztva, az asszony a terasz virágait rendezi, locsolja, mikor mire van szükség. Időnként látni, hogy kora reggel egy-egy vendég kijön a teraszra és élvezi a hegyek látványát. Néha fényképeznek is, de érdekes, hogy köztük nem akkora őrület az állandóan minden percben fotózás, pedig látszik, hogy a világ minden tájáról megfordulnak itt vendégek. Talán azért nem jut eszükbe folyamatosan kattintgatni, mert annyira leköti őket, ami eléjük tárul,  és itt valahogy képesek rá, hogy engedjék hatni magukra a látványt.

Ma reggeli látvány

Ma délután a csúcsok még a lenyugvó nap fényében, de itt lent (2000 méteren) a tulaj már kötött sapkában szemléli a birtokot