Tegnap ennyien gyűltek össze a Péter-Pál erőd főterén az operafesztivál első estéjén -  állva, vagy magukkal  hozott székeken a füvön ülve figyelték a fesztivál első előadását. Sajnos, a színpad elhelyezése elég szerencsétlenre sikerült, mert a nap ilyenkor még sokáig a pénzverde fölött áll és az ellenfény nagyon zavaró, de a többség úgyis a hatalmas kivetítőn nézte a műsort. Rimszkij-Korszakov zenéje nem tartozik a könnyen élvezhetők közé, mégis azt mondják, a Cári menyasszony című műve a szentpétervári zenei élet egyik legnépszerűbb operája. 

A kamera persze a megszokott módon, automatikusan forog körbe, tehát nem mutatja külön a színpadot, de úgyis csak az érdekesség és a hangulat kedvért teszek ide egy pici részletet (én sem néztem sokkal hosszabban).

Vajon most milyen idő van azokon a helyeken, ahonnan az elmúlt hetekben mutattam webkameraképeket? Szentpéterváron a Péter-Pál erőd "főterén" némely ottmaradt hófoltok közt járkálnak a turisták és a vasárnapi sétálók:

Ugyancsak Szentpéterváron a Nyevszkij és Malaja Szadovaja sarkán nyoma sincs a hónak, ragyogó napsütésben próbálkoznak a pénzdobálással ott a falnál, ez a bácsi pedig itt elöl a Nemzeti-Felszabadítási Mozgalom zászlaját hurcolássza...

 

 ...nem sokkal ezután egy másik veszi át a zászlót, de ő már sokkal aktívabb, odamegy az emberekhez, megpróbálja a szórólapokat is osztogatni:

A Néván még tartja magát a jég, bár az emberek már nem merészkednek rá, de a légpárnás kis hajót elbírja:

A Ladoga-tó közepén a Valaam kolostor szigetén szinte ugyanolyan vastag még a hó:

Finnországban, Poriban a háztetőkről és az utakról már eltűnt a hó, de a folyó még jegesen zajlik:

Svédországban, Kirunában minden ugyanolyan, talán kissé vékonyabb a hóréteg a parkolóban:

Izlandon, Reykjavíkban a Tjörnin-tóról teljesen eltűnt a jég, az ott honos vízimadarak boldogan birtokolják az egész víztükröt:

A világ másik oldalán, Floridában persze nincs változás, ott eddig is nyár volt és most is az van.

****************************

És egy ráadás, ámbár erről a helyről még nem mutattam kamerát, de ami késik, nem múlik. Tehát Reggio Calabriában éppen most így zuhognak a napsugarak egyenesen bele a tengerbe:

Kora reggel még tiszta idő volt, jöttek a hivatalba, pénzverdébe a dolgozók a mínusz 12 fokos zimankóban. Aztán úgy 8 óra tájban hirtelen sűrű köd ereszkedett alá, majd ahogy jött, el is tűnt egy fél óra múlva és ragyogó, napsütéses hideg nap köszöntött a szigetre.

A zene ugyan nem a reggelről, hanem az alkonyatról szól, de sebaj (Billy Vaughn - Twilight time).

Ígéretem szerint visszatérek ahhoz a pici "kinövéshez", ami az egyik tegnapi fotón alig-alig látszott. Itt egy nappali kép ugyanabból az irányból, a következőn pedig mutatom is kinagyítva azt a valamit:

Ott a kicsi kép közepén mintha ülne valaki! Ül is, mégpedig a cár, Nagy Péter, bronzba szoborva. Furcsa szobor, nagy visszhangja volt, amikor 1991-ben idekerült a Péter-Pál erőd központjába, közvetlenül a székesegyház mellé, melyben a cár is nyugszik. Alkotója Mihail Semjakin, a száműzött szobrász, aki 1971 óta Amerikában él és 1989-ig a lábát sem tehette be a Szovjetunióba. Az emlékművet, melyen nyolc évig dolgozott, ajándékba adta szülőhazájának.

A szobor arcvonásait a Rastrelli által még Péter életében készített maszk nyomán mintázta Semjakin, a fej tehát igazán hitelesnek mondható, összességében azonban a látvány enyhén szólva szokatlan. A karosszékben ülő cár törzse és végtagjai aránytalanul hatalmasak az élethű fejhez képest. A művész állítólag ezzel a megoldással az orosz ikonfestészetben az emberi test arányainak ábrázolására érvényes szabályokat vette alapul. A nagyközönséget azonban nem érdekelte az alkotó magyarázata, felháborítónak találták a szobor kinézetét, olyannyira, hogy a felállítás után a vandalizmus elkerülésére  kénytelenek voltak őrséget állítani az emlékmű mellé. De ahogy telt az idő, elcsitultak a tiltakozások és mostanra mindenki hozzászokott a látványhoz, a merészebb turisták a cár térdére ülve fotóztatják magukat, sőt már babona is kapcsolódik a fura bronzalakhoz: aki a cár hosszú, vékony ujjait megsimítja, annak a kívánsága teljesül.

Számomra még a szobor arányainál is furcsább, hogy a cárt az ábrázolásokon megszokott hajzat nélkül mintázta meg a művész. Mint tudjuk, 53 évesen halt meg, végül is addigra meg is kopaszodhatott, de ennek ellentmond, hogy fennmaradtak metszetek a halálos ágyán fekvő cárról és ott is a szokott sötét hajfürtökkel látható. Bár azt hiszem, közelebb áll a valósághoz, hogy a hatalmas termetű cár a nyilvánosság előtt parókát hordott. Ami pedig a termetét illeti,  mindig hihetetlennek tartottam, hogy a 203 centis magasságával hogyan tudott élni és dolgozni abban a kicsi faházban, melyet téglaházba beépítve múzeumként mutatnak a látogatóknak. Voltam benne - no persze nem magában a faházban, hanem az azt körülvevő épületben, ahol körbejárható a házikó és az ablakain a látogató bepillanthat a belsejébe. Egyébként a cár állítólag agorafóbiás volt, azért is töltötte ideje nagy részét abban a termetéhez nem illő kicsi házban, de hogy a fejét hogyan nem verte be a mennyezetbe, azt el se tudom képzelni.

Szóval, magasnak magas volt, de az biztos, hogy nem olyan aránytalan felépítésű, mint a fenti szobor. Dehát rendben van, engedjük meg az alkotónak, hogy a művészi szabadság, meg az orosz ikonfestészet szabályainak jegyében úgy ábrázolja a nagy cárt, ahogy neki tetszik.

Még mindig a Péter-Pál erőd kamerájánál maradok, mert az elmúlt két nap alatt ott bizony igazi tél volt. Nagyjából két napig kisebb megszakításokkal szakadt a hó, hordta a szél, de annyira, hogy késő esténként szó szerint semmi nem látszott a környezetből - azt hittem először, hogy tán elromott a kamera - csak a fehérség kavargott és helyenként átsejlett rajta a lámpák fénye. Метель, hóvihar, ezt mondja ilyenre az orosz.

Viszont megállapítottam, hogy a helybeliek, de még a turisták is nagyon edzettek, mit nekik hóvihar, egész nap caplattak az egyre növekvő fehér tömegben,  pedig a pár fokos mínuszban még igencsak viharos szél is fújt.

A pénzverde tetejéről épp tolják le a havat

Mint a Deltában a menetelő sarkkutatók...

De ma estére már csöndes és szép lett ott a tél:

Ennek az utolsó képnek nagyjából a közepe táján van egy picike kis "kinövés", de most ne keresd, majd legközelebb jobban megmutatom és elmondom, mi az. Csak hogy legyen mire várni - meg hogy magamat rászorítsam az írásra, mert ha már megígértem, ugye...  :)

Így ment át a havon egy macska ma reggel fél 7-kor a Péter-Pál erődben a templom előtti téren.  Nem vagyok százas, tudom. :)
Pillanatfelvétel a messzi távolból.

Van egy webkamera Szentpéterváron, pár napja fedeztem fel és mondhatom, nagy élmény nézegetni. Mert nem csak olyan szokásos táj vagy utca, tér, melyen járkálnak az emberek - jó, jó, persze az ilyen fajta kamerák is érdekesek, de ez különleges. Már csak azért is, mert a Péter-Pál erőd területén, a Péter-Pál székesegyház előtti téren helyezték el, a környezet hangját is közvetíti, ráadásul mozog is. Meghatározott tempóban, mindig ugyanazokat a mozgásokat végzi, lassan fordul körbe, párszor pedig emelkedik vagy süllyed, aszerint, mi abban az irányban a mutatni való. Például, amikor a templom elé fordul, megáll, majd pedig lassan fölfelé emelkedik egészen a torony csúcsáig. Aztán leereszkedik és folytatja a forgást. 

Minden kerek órakor néhány perces harangjáték szól a toronyból.

Ezek a viszonylag kicsi harangok játsszák a melódiákat, ha rákattintasz, meghallgathatod azt, ami a déli 12 és este 6 óra kivételével minden órakor felcsendül: egy XIX. századi dallam, a "Коль славен наш Господь в Сионе!", amely egyébként 1833-ig az ország nem hivatalos himnusza volt. :

Délben és este 6-kor pedig a Боже, Царя храни (Isten, óvd a cárt) kezdetű dallam hangzik fel, ez volt 1833-tól 1917-ig az állami himnusz.

Sajnos, a kamera élő közvetítését még nem tudtam lementeni, mondjuk, ez nem is meglepő, hiszen nem rögzített film - de nem adom fel, meg fogom találni a módját. Állóképeket viszont szedtem le bőven, ezekből mutatok párat.

Abból a toronyablakból szól a harangjáték

A katedrális főbejárata

Nem messze a főbejárattól a

Ботный дом, eredetileg a Nagy Péter cár által épített kis hajó őrzésére szolgált

Az erőd keleti kapuja felől jön egy nagy csoport, pedig már este 6 óra, záróra van

A pénzverde épülete

Most már helyi idő szerint éjfél van, teljesen kihalt a tér, pedig egy órával ezelőtt még átment a friss havon kétszer is egy-egy nő. Az óra elütötte már a tizenkettőt,  a harangjáték pedig most játssza egymás után, előbb a "Коль славен наш Господь в Сионе!", utána  a "Боже, Царя храни" dallamát. 

De nem mesélek tovább, nézegessétek és hallgassátok élőben, mert úgy az igazi.