Pár nappal ezelőtt a Blue Anchor vasútállomáson a peronon egyszercsak megjelent egy nő, kitette a rajzoláshoz szükséges eszközeit, és rajzolt. Lehetett amatőr, vagy profi művész, aki ebben a kis tengerparti faluban üdül, de talán állandó lakos, ki tudja? Nem volt több 17-18 foknál, jó erős szél fújt, szaggatta a nyakára tekert kendőt, a nő időnként fejére húzta a kapucnit, de csak rajzolta a vázlatát kitartóan. Ha éppen vonat volt várható, jöttek-mentek mellette a népek, és szinte mindenki odapillantott, de csak amúgy félig-meddig, futólag, nyíltan megállva nem bámulta senki. Az állomásépületből egyszer átsétált egy vasúti tiszt, akivel láthatóan ismerték már egymást és beszélgettek egy darabig. Aztán később jött egy férfi ugyanolyan piros dzsekiben, mint az asszonyé, hozzátartozója lehetett, talán a férje. Hosszan ott is maradt, és látszott, hogy a látványt tárgyalják, szóval, amolyan szakmai beszélgetés zajlott köztük. A férfi később elment, majd pedig délután egy kis időre ismét visszajött.
Mindeközben több óra is eltelt – a szél mindvégig ugyanolyan erővel fújt – , aztán úgy fél kettő körül a nő összepakolt, az állványt összecsukta, eszközeit belerakta a nagy gurulós táskába, és a rajzot magához fogva elindult haza. Otthon majd következhet a kidolgozás. Kár, hogy azt nem látjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése