Harmadik,
befejező rész - ami nem jelenti azt, hogy már soha nem fogok
visszatérni erre a Nyevszkij és Malaja Szadovaja sarkán működő
webkamerára, de szót kell ejtenem a közvetlen környezetében még
említésre méltó objektumokról is.
(A
tájékozódás megkönnyítésére: a webkamera ennek a sarokháznak az oldalsó
frontjára néz, balra a sárga épület szélső szögletében áll a múltkor
bemutatott Jeliszej macska.)
Ez itt a Jeliszejevszkij üzletház.
A fényes, díszes kirakatok, melyekre a kamera ránéz és amelyek
különösen este mutatósak igazán, ennek a portáljához tartoznak. Az
épületet 1903-ban építtette a Jeliszejev fivérek bor- és
élelmiszerkereskedelmi cége, és az építészeti megoldásokkal, külső-belső
díszítésekkel, a monumentalitással a társaság gazdagságát akarták
jelezni. A Nyevszkijre néző homlokzaton látható egyetlen hatalmas,
diadalívet formázó ablakegyüttes valójában több emeletet takar, körben a
tudomány, kereskedelem, ipar és művészet allegorikus szobrai állnak.
Eredetileg a földszinten maga az üzlet, a többi emeleten bank, színház
és étterem működött. A szovjet időben a földszinti üzlet neve 1. számú központi élelmiszerbolt lett, fölötte pedig Театр комедии
néven játszották a szatírikus darabokat, vígjátékokat. Amikor a 80-as
években ott jártam, (sőt a földszinti, leginkább delikátboltnak
nevezhető, elit üzletben meg is fordultam, bár nem vettem semmit), akkor
még a homlokzat tetején ott volt óriás betűkkel a kivilágítható
felirat, így nézett ki:
A
80-as évek végén elkezdődött és évekig tartott az épület belső és külső
felújítása, a földszinten ma is delikátüzlet működik, kivétel nélkül
mindennap nyitva van este 11-ig és berendezését látva némi bepillantást
nyerhetünk az eredeti kereskedőház pompájába. Az emeleten ma is színház
van, mely már régi nagynevű rendezőjének, Nyikolaj Akimovnak nevét
viseli.Csak pár részlet a Jeliszejev üzletház földszinti belső teréből:
A kameránk látóterébe kerülő másik objektum az a gömb ott valamiféle lépcsőkkel. Ez egy háromszög alaprajzú szökőkút,
vagy inkább csobogónak mondhatjuk, érdekessége a 740 kilós gránitgömb,
amely egy kerek, vízzel teli tartóban áll és kézzel forgatható. Egyes
információk szerint kezdetben az alatta lévő víz forgatta, de aztán
valami elromlott benne, azóta kell kézzel forgatni a turisták nagy
szórakozására. Ezzel a forgó mozgással a gömb szabályozza a vele
szemközti márványtömbökből és közül feltörő vízsugarak erejét és
magasságát. A tizenkét lépcső az ismertetők szerint a 12 órát jelzi és
valami módon az egész konstrukcióról a pontos idő is leolvasható, de
bevallom, én több leírás nyomán sem tudtam értelmezni (sem oroszul, sem
angolul) ennek a módját, hátha majd nyáron, amikor a működése látható
lesz, világossá válik a lényege. Télre, amikor a vizet elzárják, a
gránitgömböt mindig elszállítják, hogy a nagy hideg rongáló hatásától
megóvják, és egy strapabíró anyagból készült hasonló gömböt emelnek be a
helyére.
Persze
eköré is alkottak a járókelők egy hiedelmet, nevezetesen, hogy aki
háttal fordulva aprópénzt dob a lépcsőkre, illetve, aki megforgatja a
gömböt, annak a kívánsága teljesül. Úgyhogy erre a sarokra érdemes
kívánságokkal megrakodva érkezni, majd pedig pénzt dobálni a csobogóba
vagy a macska köré, aztán valami majdcsak teljesül. Vagy nem. :)
Amikor
a kamera közvetítését nézzük, gyakran hallatszik valamilyen gépi hang,
orosz beszéd, mintha rádiótelefonon beszélne valaki, de esetenként
egészen felismerhető másfajta szöveg is, hétvégenként néha zene. Ez egy
hangszóróból jön, mely arra a házra van felszerelve, ahová a kamera is. A
működő hangszóró alatt pedig egy emléktábla van, ez a leningrádi blokád
alatt a városban elhelyezett hangszórókra emlékeztet, amelyekből a
lakosok a frontról érkező híreket hallgathatták.
Ha
valakit érdekel, és sok lelkierővel rendelkezik, találhat
visszaemlékezéseket a blokádról. Ezeket túlélők, illetve a blokád alatt
egy ideig még életben lévők jegyezték fel a mi eszünkkel
elképzelhetetlen mindennapjaikról. Én még évekkel ezelőtt olvastam Tánya
Szavicseva, egy 11-12 éves kislány naplóját, aki a blokádot ugyan
túlélte, de az akkor szerzett végzetes betegségekben 14 évesen meghalt.
Múltkor kutatásaim közben ismét beleakadtam a naplóba és beleolvastam.
Nagy hatású és mondanom sem kell, mennyire megrendítő.
Nos,
körülbelül ennyi tudnivaló kapcsolható össze ennek az egy webkamerának a
látószögével. És persze nem árt az sem, ha az ember tudja hová helyezni
azt a helyet, amit a kamera megmutat. Mert ha egy kicsit távolabbra is
gondolunk ettől a néhány négyzetméteres sétálóutca-felülettől, akkor
megemlíthetjük még, hogy ez az utcasarok, ahol a város legrövidebb
utcája, a Malaja Szadovaja utca kezdődik, pontosan II. Katalin szobrával szemben van, a cárnő szobra egy kis park közepén áll, a park mögött pedig ott az Alekszandrinszkij Színház,
Oroszország egyik legrégibb drámai színháza, amely egyébként Puskin
keresztnevéről kapta a nevét. Tehát ha a fent említett csobogó gömbje
előtt megállnánk és átnéznénk a Nyevszkij másik oldalára, II. Katalin
szobrát és pontosan mögötte ezt az 1756 óta ott álló színházat látnánk.
Én legalábbis ilyesmire is gondolok, amikor a kamera előtti életet
nézem, de persze nekem helyzeti előnyöm van, mert jártam ott,
bár akkor még sehol se volt a forgó gömbös szökőkút, viszont
Jekatyerina Vtoraja szobra mellett egy padon jól kibőghettem magam,
miután a szomszédos Szaltikov-Scsedrin Könyvtárban (ja, mert az is ott
van, csak ma már lekopott róla Sz-Scs. neve) a kápószerű biztonsági őr
néni a frászt hozta rám.
Egy szó mint száz, akit érdekel a környék, szívből ajánlom a nagyon jól használható térképet,
rengeteg információt lehet leolvasni róla, aztán a leolvasott nevekkel,
infókkal tovább lehet kutakodni. Mert nemcsak a google, hanem az egész
internet is a barátunk. És ne higgyetek a mondásnak, hogy aki kíváncsi,
hamar megöregszik, ez nem igaz ám! Épp ellenkezőleg! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése