Ígéretem szerint visszatérek ahhoz a pici "kinövéshez", ami az egyik tegnapi fotón alig-alig látszott. Itt egy nappali kép ugyanabból az irányból, a következőn pedig mutatom is kinagyítva azt a valamit:

Ott a kicsi kép közepén mintha ülne valaki! Ül is, mégpedig a cár, Nagy Péter, bronzba szoborva. Furcsa szobor, nagy visszhangja volt, amikor 1991-ben idekerült a Péter-Pál erőd központjába, közvetlenül a székesegyház mellé, melyben a cár is nyugszik. Alkotója Mihail Semjakin, a száműzött szobrász, aki 1971 óta Amerikában él és 1989-ig a lábát sem tehette be a Szovjetunióba. Az emlékművet, melyen nyolc évig dolgozott, ajándékba adta szülőhazájának.

A szobor arcvonásait a Rastrelli által még Péter életében készített maszk nyomán mintázta Semjakin, a fej tehát igazán hitelesnek mondható, összességében azonban a látvány enyhén szólva szokatlan. A karosszékben ülő cár törzse és végtagjai aránytalanul hatalmasak az élethű fejhez képest. A művész állítólag ezzel a megoldással az orosz ikonfestészetben az emberi test arányainak ábrázolására érvényes szabályokat vette alapul. A nagyközönséget azonban nem érdekelte az alkotó magyarázata, felháborítónak találták a szobor kinézetét, olyannyira, hogy a felállítás után a vandalizmus elkerülésére  kénytelenek voltak őrséget állítani az emlékmű mellé. De ahogy telt az idő, elcsitultak a tiltakozások és mostanra mindenki hozzászokott a látványhoz, a merészebb turisták a cár térdére ülve fotóztatják magukat, sőt már babona is kapcsolódik a fura bronzalakhoz: aki a cár hosszú, vékony ujjait megsimítja, annak a kívánsága teljesül.

Számomra még a szobor arányainál is furcsább, hogy a cárt az ábrázolásokon megszokott hajzat nélkül mintázta meg a művész. Mint tudjuk, 53 évesen halt meg, végül is addigra meg is kopaszodhatott, de ennek ellentmond, hogy fennmaradtak metszetek a halálos ágyán fekvő cárról és ott is a szokott sötét hajfürtökkel látható. Bár azt hiszem, közelebb áll a valósághoz, hogy a hatalmas termetű cár a nyilvánosság előtt parókát hordott. Ami pedig a termetét illeti,  mindig hihetetlennek tartottam, hogy a 203 centis magasságával hogyan tudott élni és dolgozni abban a kicsi faházban, melyet téglaházba beépítve múzeumként mutatnak a látogatóknak. Voltam benne - no persze nem magában a faházban, hanem az azt körülvevő épületben, ahol körbejárható a házikó és az ablakain a látogató bepillanthat a belsejébe. Egyébként a cár állítólag agorafóbiás volt, azért is töltötte ideje nagy részét abban a termetéhez nem illő kicsi házban, de hogy a fejét hogyan nem verte be a mennyezetbe, azt el se tudom képzelni.

Szóval, magasnak magas volt, de az biztos, hogy nem olyan aránytalan felépítésű, mint a fenti szobor. Dehát rendben van, engedjük meg az alkotónak, hogy a művészi szabadság, meg az orosz ikonfestészet szabályainak jegyében úgy ábrázolja a nagy cárt, ahogy neki tetszik.